Többek között készítettünk már hivatalos termékeket a Budapest Park, a M1RA, a Nappali™ , a Psycho Mutants zenekar, a Nap Hostel, a Pécsi Tudományegyetem, a Loosers’ Bash csapat és a Punnany Massif és Halott Pénz™ számára is, hogy csak egy párat említsünk.

Ezen kívül magunkból növesztettük ki az UltraGáz Apparel önálló márkát, amelyet a Tha Patkányz és a Stereo Kollektív hip-hop csapatokkal közösen gondoltunk ki.

Azóta pedig csatlakozott hozzánk például a Filc zenekar, Panama és a Bizottság is - azok mellett, akikkel az együttműködésünk éppen kialakulóban van.

Ez a streetwear márka is főképpen ruházattal foglalkozik, de belekóstolt még a lemezkiadásba is!

Az ilyen jellegű, egyedi megrendeléseknél is az egyediség és a minőség számunkra a legfontosabbak, hiszen ezen termékek is a Great Minds Clothing márkát képviselik.

Körülbelül az alábbi termékek közül választhatsz:

  • póló
  • pulóver
  • tornazsák
  • vászonszatyor
  • sapkák
  • egyéb ajándéktárgyak (szinte minden).

Amennyiben arra szükség van, a mintát is megtervezzük Neked, vagy segítünk annak előkészítésében.

A ruházat emblémázását általában – a kért mintától függően, persze – speciális, 0,5 mikron vastagságú, vízbázisú transzfernyomással végezzük, a vékonyabb, puhább tapintás érdekében és a hosszabb távú tartósságot szavatolva.

Ezen kívül, varrodai szolgáltatásunk keretében akár teljesen egyedi, szitanyomott cafy műszövött címkékkel vagy felvarrókkal is ellátjuk termékeidet.

Csomagolástervezés terén is hatalmas gyakorlatunk van, így bármiféle etikettek, ismertetőcímkék, dobozok tervezését és gyártását is szívesen végezzük.

Ha ilyesmin töröd a fejed, keress minket bátran a greatminds.zsofi@gmail.com e-mail címen vagy weboldalunk kapcsolat menüpontjában, a gombra kattintva!

Ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk segíteni a közös gondolkodásban, kérjük, hogy a következő adatokat mindenképpen írd meg nekünk első leveledben: elképzelt termékek, elképzelt vagy konkrét minta, körülbelüli mennyiségek, esetlegesen: varrodai szolgálatás igénybevétele, csomagolás, stb. - tehát minden olyan lehetséges részlet, amit már tudsz, és hasznos lehet a megfelelő megoldás megtalálásában.

Köszönjük!